Mindannyian tudjuk, hogy az iskolában elsősorban a logikai, a „gondolkodó agyunk” fejlesztése és tesztelése történik. Azok a gyerekek, akik fotografikus memóriával vannak megáldva, be tudják vágni a legkacifántosabb szöveget is, minden dolgozatuk ötös, hagyományosan ők az okos, eminens diákok. Pláne, ha egy kis szorgalommal is párosul, akkor tuti a „siker”.

Ezen nem lepődünk meg, de jó tudni, hogy létezik egy másféle „okosság” is, az érzelmi intelligencia (EQ): vannak olyan gyerekek, akik remekül alakítják a baráti kapcsolataikat, jól kommunikálnak társaikkal, tanáraikkal; ha valami gubanc van az osztályban, ők el tudják rendezni, kellemes a társaságukban lenni, derűsek, elfogadóak és együttműködőek. Szóval szociálisan jófejek: nekik az „érzelmi agyuk” fejlettebb.

Ha gyermekünk mindkét „agya” jól működik, akkor mázlisták vagyunk!

Azonban sokkal gyakoribb az, hogy vagy az egyik, vagy a másik területen teljesít jobban a gyermekünk: rendesen tanul, de nehezebben épít kapcsolatokat; vagy nehézséget okoz a szövegértés, viszont ügyesen eligazodik az érzelmek világában.

Gondolkodó agy vagy érzelmi agy?

Mindkét esetben elkél egy kis támogatás, de az bizonyított tény, hogy az érzelmeink, a szokásaink, a mintáink, azaz az érzelmi agyunk működése sokkal erősebb és meghatározóbb, mint a gondolkodó agyunké. Olyannyira, hogy az érzelem képes a hatalmába keríteni és befolyásolni a gondolkodást, azaz meghatározni a teljesítményt, a sikert. Tehát alapvetően a hangsúly a fejlett EQ-n van, az a meghatározó, az IQ csak általa „rúghat labdába”. A kettő egymásra épül, együttesen alkotva egységet. A jó hír, hogy az EQ fejleszthető, kamaszkorban különösen hatékonyan.

Az EQ elsőbbségét számos kutatás támasztja alá, csak pár példát hoznék most: a Carnegie Technológiai Intézet felmérésében (USA, 1976) vizsgálták, hogy mitől lesz valaki sikeres az üzleti életben. Arra jutottak, hogy a pénzügyi sikerek 85%-áért a humán szervezési készségek felelősek (melyek az EQ-hoz és az érzelmekhez kapcsolódnak), míg a technikai-szakmai tudás csak 15%-ban számít.

Mit mond erről a közgazdász, a pszichológus és az író?

A világ hetedik legbefolyásosabb közgazdásza, az izraeli Daniel Kahneman hasonlóan erősítette meg (olyan jól, hogy még Nobel-díjat is ér a tétele): az ember érzelmi lény, szívesebben dolgozik együtt olyanokkal, akikben bízik, még akkor is, ha a megbízható egyén alacsonyabban teljesít magasabb árért.*

Aztán most olvasom Vekerdy Tamás pszichológus, író, egyetemi tanár egyik könyvét, szó szerint idézem:

„A vizsgálatok szerint az iskolai eredmények nem korrelálnak, nem egyeznek meg az életben való beválással, vagyis általában nem az eminensekből válnak a legsikeresebb emberek! Az életben való boldogulás és eredményesség másfajta képességeket követel, mint amilyeneket az iskola. (……..) 82%-ban (!) az más tényezőkön múlik, legnagyobbrészt az érzelmi intelligencián, s az ebből fakadó szociális készségeken.””**

És nem bírom ki, még egy könyvből szeretnék megosztani egy megfontolandó gondolatot:

„Egy ország iskolarendszerét is meghatározza, hogy mi a cél: megtanítani a gyerekeket kritikusan, a változó világnak megfelelően rugalmasan és kreatívan gondolkodni, vagy lejárt szavatosságú, esetleg az életkoruk befogadóképességét meghaladó ismeretekkel tömni tele a tanulók fejét.”

Kepes András egyik sikerkönyvében írja a fentieket és ő maga is él egy idézettel a témában, amely Freund Tamás nemzetközileg elismert agykutatótól származik, így szól:

„Azt vallom, hogy a középiskolában nem az a fontos, hogy a diákoknak megtanítsák az egyetemi anyagot, hanem hogy érzelemgazdaggá, kiegyensúlyozottá, emberséges emberré neveljék őket.”***

A tudás, amit nem felejtünk el

Ezt a tananyag dömpinget már az általános iskolában is tapasztalom, meglehetősen lehangoló. Mégsem az a célom, hogy lebeszéljem a gyerekeket a tanulásról vagy a szülőket arról, hogy taníttassák a csemetéjüket.

Csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy létezik egy olyan fajta tudás is, amit viszont soha az életben nem felejt el a gyerek, pontosabban: erre fog épülni az egész élete!

Ez pedig az EQ és a vele való törődés: a sokat emlegetett szociális készségek fejlesztése, a gyermekben meglévő erősségek kiaknázása, az önismeret, az egészséges énkép kialakítása, a hatékony kommunikáció begyakorlása, a kritikus gondolkodásra való nevelés és még folytathatnám a sort…

Erős ház szilárd alapok nélkül?

Tanárként tapasztalom, hogy nálunk az EQ fejlesztése a fiatalok számára szinte ismeretlen, a jelenlegi oktatási rendszer erre alkalmatlan (természetesen akadnak próbálkozások, kivételek, amelyek csak erősítik a szabályt…). Ezzel csak az a nagy gond, hogy a gyermek nem kapja meg időben azt, amire valójában szüksége lenne; felnőtt korban pedig nem pótolható, maximum javítgatható ilyen-olyan tréningen, de sosem lesz az igazi.

Gondos szülőként sejtjük, hogy „csinálni” kellene valamit a gyerekkel, de nem tudjuk pontosan, hogy mit. A biztonság kedvéért beíratjuk külön matekra, angolra, valami sportra, zenére, és a jó ég tudja, még mire. Naponta hallom a gyerekektől, hogy miféle elfoglaltságaik vannak, amelyeknek egy részét nem szeretik, csak otthon a békesség kedvéért nem vallják be.

Talán érdemes átgondolni, hogy ha egy különóra helyett magát a gyereket összességében erősítenénk, hosszú távon nagyobb hasznát venné. A stabil, kiegyensúlyozott személyiség adja majd azt az „alapot”, amelyre felépíthetik magukat, a jövőjüket, a biztonságukat, a „házukat”. Gondos szülőként ebben érdemes támogatnunk őket.

És egyébként láttak már erős házat szilárd alapok nélkül?

*S. Neale., Lisa Spenser-Arnell, Liz Wilson: Érzelmi intelligencia coaching; Oktker-Nodus Kiadó Kft. 2015; 12. oldal

**Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság, Kulcslyuk Kiadó 2011., 106. oldal

***Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós, Libri Kiadó 2020, 101. oldal