Tiszta ciki, ha kimutatod az érzelmeidet! Vagy mégsem?

Tiszta ciki, ha kimutatod az érzelmeidet! Vagy mégsem?

Az Orsisuliban felső tagozatos és középiskolás diákokkal találkozom, ezért ebben a kis írásban a példákat az ő életükből veszem, de hiszem, hogy a felnőttek le tudják gyártani a saját példáikat😊

Az érzelmekkel kapcsolatos téves berögződések többnyire gyerekkorban alakulnak ki, pl. az, hogy ha elesik egy kisfiú, akkor nem illik sírni, mert az „katonadolog”, vagy egy kislány nem irigykedhet barátnőjére a beszélő csoda Barbie miatt, mert az „csúnya dolog”.

Hiedelmek, amelyek tönkre tesznek

A hiedelmekkel az a gond, hogy nem engedik teljes valójukban megélni az érzelmeinket, helyette elfojtjuk őket. Ezek a meg nem élt érzelmek azonban nagyon furmányosak, mert úgy tesznek, mintha jó mélyre süllyesztve a bensőnkben csöndben maradnának, valójában csak arra várnak, hogy a felszínre törhessenek. És ha feltörnek, az ideálisnál magasabb hőfokon fognak „égni”, újabb stresszes helyzetet, konfliktust generálva.

Elfojtod, hogy békén hagyjon, de nem fog

Előfordulhat az a verzió is, hogy az elfojtott érzelem mégsem tör utat magának, hanem „raktáron” marad, és újabb réteg elfojtott érzelem rakódik rá. Ilyenkor még erőteljesebb a negatív hatás: pl. aki eddig „csak” szomorú volt, az depressziós lesz, vagy a korábbi enyhe haragja később agresszív cselekedetben nyilvánul meg.

Egy szó, mint száz, ahhoz, hogy mentálisan egészségesen éljünk, fontos az érzelmeink teljes megélése, kezelése és a káros hiedelmek lecserélése hasznos, építő és pozitív gondolatokra.  Azaz fejleszteni kell az érzelmi intelligenciánkat.

Gondolj másképp az érzelmeidre!

Első lépésként azt kell elfogadnod, hogy nem az érzelmeiddel van baj, azok nagyon jó, hogy vannak, semmiképp se akarj megszabadulni tőlük. Érzelmek nélkül élni (alexitímia) szenvedés, az élet céltalan, értelmetlen és mélységesen magányos. Szerencsére nem gyakori betegség, de aki ezzel küzd, annak komoly szakmai segítségre van szüksége.

A feladat tehát nem az, hogy az érzelmeiden változtass, hanem az, hogy kezeld őket és másként gondolj rájuk. Ha elhatározod, hogy a dolgaidat jól fogod csinálni, azaz pozitív lesz a hozzáállásod, akkor nagy eséllyel látod meg életedben az előrevivő motívumokat.

Ne világmegváltó dolgokra gondolj, hanem apró mozzanatokra, hiszen sokszor azok okozzák a jelentős változásokat.

Mit tegyek, hogy a magam ura lehessek?

A továbbiakban egy-két gyakorlati tipp, amely abban fog neked segíteni, hogy az érzelmeidet te magad irányítsd, és ezáltal az életedet is.

Minden napra három jóság

Este, elalvás előtt próbáld meg összeszedni az aznapi jó dolgokat, amelyek veled történtek: akár úgy, hogy te tettél valami jót, akár úgy, hogy téged ért kellemes élmény. Ez bármi lehet, a napsütéstől elkezdve egy régi baráttal való találkozáson át egy sikeres iskolai projektig. De ilyen lehet egy dolgozat elhalasztása, egy klassz buli, potya ötös, új mobil, kibékülés valakivel, aki fontos, szóval végtelen a jó dolgok listája.

Akár egy kis füzetet is nyithatsz erre célra (ne nevess, tudom, hogy van számítógéped), az ágyad mellett tarhatod és ha betelik, szívmelengető olvasmány lesz belőle.

Kerüld az energiavámpírokat!

Ha teheted, igyekezz olyan emberekkel kapcsolatot tartani, akiknek a közelében szeretsz lenni, jó érzés velük beszélgetni, erőt adnak számodra. Persze a negatív fazonokat nem lehet teljesen kizárni az életünkből, őket „túl kell élni”, de a barátainkat mindenképpen meg tudjuk válogatni.

Jó tett helyébe jót várj!

A pozitív viselkedési szokásaidat erősítheted azzal is, ha másokkal cselekszel valami jót, itt is kis dolgokra kell gondolni: a szomszéd néni bevásárló szatyrát felcipeled a negyedik emeletre, vigyázol a barátod kutyájára, amíg ő nyaral, önként rendet raksz a szobádban vagy megdicséred Anya új frizuráját.

Az a csodás ebben, hogy Te is jobban fogod érezni magad, és az is, akivel jót cselekedtél.

Légy pozitív és legyen önbizalmad!

Az sem mellékes, hogy amikor valamit megfogalmazol, mennyire használsz pozitív kifejezéseket. Ha kapsz egy jeles osztályzatot egy nehéz tantárgyból, nyugodtan mondhatod, hogy „fel voltam dobva”, vagy „baromira örültem”, nem kell szerénykedni, hogy „biztos csak véletlenül történt”. Ha megdolgoztál a jó eredményért, örülj a sikernek! És a siker újabbat fog hozni, ha hiszel benne és teszel is érte!

Érzelem, jobb, ha tudod: én vagyok a főnök!

Figyeld meg magad, hogy a nap folyamán milyen érzelmeid kerültek előtérbe és olyankor mit tettél. Tegyük fel, hogy reggel bal lábbal keltél fel, nem akartál suliba menni, akkor gondolhattad azt, hogy ez a nap már el van tolva.

De ha tudatosan figyelsz magadra, és azt mondod, hogy oké, ha már suliba kell menni, megnézem, hogy mi a jó ebben. Biztosan meg fogod találni az aznapi pozitív dolgokat, ha egy kicsit keresgéled, kezdheted pl. azzal, hogy találkozás a barátaimmal, stb.

Ha nem hagyod, hogy a rossz hangulatod eluralkodjon rajtad, máris sikeresen kezelted ezt a negatív érzelmet. Te nyertél, nálad van az irányítás. És ha legközelebb szomorú, kedvetlen leszel, emlékeztesd magad a korábbi hatékony megoldásodra.

Lazulni is kell néha

Tudom, hogy a rengeteg tanulás mellett kevés időd marad olyan dolgokra, amelyeket valóban szeretsz csinálni. Egy átgondolt időbeosztás azonban segít, hogy minden napra jusson valamilyen kedvenc tevékenység: sport, kirándulás, finom ennivalók, zene, tánc, filmezés, társasjáték, videojáték, randizás, beszélgetés a neten, olvasás vagy egy kis ábrándozás a kanapén. Azt te tudod, hogy téged mi kapcsol ki és mi tesz boldoggá.

Meg fogok szabadulni tőled!

Azt már olvastad, hogy az elfojtott érzelmek előbb-utóbb felbukkannak, véglegesen nem lehet lenyomni őket. Ezért nagyon fontos, hogy eltemetés helyett megszabadulj tőlük. Hogyan tedd ezt?

Először is azonosítani kell, hogy mit is érzel, meg kell fogalmazni. Szomorú vagyok? Irigy vagyok? Szégyellem magam? Haragos vagyok?

Ha ez megvan, akkor nyugodtan kimondhatod, például: „Nagyon szégyellem magam, hogy hazudtam Anyának.”

Ebben nincs ítélet, csupán nevén nevezted az érzésed. És ami a legfontosabb: így nem az érzés tart téged a markában, hanem te az érzést.

Hozzáállás és gyakorlás kérdése minden

Biztosan hallottad már, amikor valaki szétesettnek érzi magát, azt mondja: „Úristen, totál elborítanak az érzelmeim, meg fogok őrülni, azt se tudom, fiú vagyok-e vagy lány, mit tegyek?”

Nos, ez veled nem fordulhat elő, ha tudatosan figyelsz az érzelmeidre!

Gyakorolj minden nap és meglátod, szeretni fogod, hogy tisztában vagy az érzéseiddel és bánni tudsz velük. Amikor ez már megy, mások érzéseit is remekül fel fogod ismerni és tudni fogod, hogyan viselkedj.

Ha pozitív a hozzáállásod az érzelmek kezelésében, kiegyensúlyozottabb, boldogabb leszel, harmóniában tudsz élni önmagaddal és másokkal. És ha bármi kérdésed lenne, keresd az Orsisulit!

Az érzelmi intelligencia: házépítés alap nélkül? Mert most ezt tesszük… 2. rész

Az érzelmi intelligencia: házépítés alap nélkül? Mert most ezt tesszük… 2. rész

Mindannyian tudjuk, hogy az iskolában elsősorban a logikai, a „gondolkodó agyunk” fejlesztése és tesztelése történik. Azok a gyerekek, akik fotografikus memóriával vannak megáldva, be tudják vágni a legkacifántosabb szöveget is, minden dolgozatuk ötös, hagyományosan ők az okos, eminens diákok. Pláne, ha egy kis szorgalommal is párosul, akkor tuti a „siker”.

Ezen nem lepődünk meg, de jó tudni, hogy létezik egy másféle „okosság” is, az érzelmi intelligencia (EQ): vannak olyan gyerekek, akik remekül alakítják a baráti kapcsolataikat, jól kommunikálnak társaikkal, tanáraikkal; ha valami gubanc van az osztályban, ők el tudják rendezni, kellemes a társaságukban lenni, derűsek, elfogadóak és együttműködőek. Szóval szociálisan jófejek: nekik az „érzelmi agyuk” fejlettebb.

Ha gyermekünk mindkét „agya” jól működik, akkor mázlisták vagyunk!

Azonban sokkal gyakoribb az, hogy vagy az egyik, vagy a másik területen teljesít jobban a gyermekünk: rendesen tanul, de nehezebben épít kapcsolatokat; vagy nehézséget okoz a szövegértés, viszont ügyesen eligazodik az érzelmek világában.

Gondolkodó agy vagy érzelmi agy?

Mindkét esetben elkél egy kis támogatás, de az bizonyított tény, hogy az érzelmeink, a szokásaink, a mintáink, azaz az érzelmi agyunk működése sokkal erősebb és meghatározóbb, mint a gondolkodó agyunké. Olyannyira, hogy az érzelem képes a hatalmába keríteni és befolyásolni a gondolkodást, azaz meghatározni a teljesítményt, a sikert. Tehát alapvetően a hangsúly a fejlett EQ-n van, az a meghatározó, az IQ csak általa „rúghat labdába”. A kettő egymásra épül, együttesen alkotva egységet. A jó hír, hogy az EQ fejleszthető, kamaszkorban különösen hatékonyan.

Az EQ elsőbbségét számos kutatás támasztja alá, csak pár példát hoznék most: a Carnegie Technológiai Intézet felmérésében (USA, 1976) vizsgálták, hogy mitől lesz valaki sikeres az üzleti életben. Arra jutottak, hogy a pénzügyi sikerek 85%-áért a humán szervezési készségek felelősek (melyek az EQ-hoz és az érzelmekhez kapcsolódnak), míg a technikai-szakmai tudás csak 15%-ban számít.

Mit mond erről a közgazdász, a pszichológus és az író?

A világ hetedik legbefolyásosabb közgazdásza, az izraeli Daniel Kahneman hasonlóan erősítette meg (olyan jól, hogy még Nobel-díjat is ér a tétele): az ember érzelmi lény, szívesebben dolgozik együtt olyanokkal, akikben bízik, még akkor is, ha a megbízható egyén alacsonyabban teljesít magasabb árért.*

Aztán most olvasom Vekerdy Tamás pszichológus, író, egyetemi tanár egyik könyvét, szó szerint idézem:

„A vizsgálatok szerint az iskolai eredmények nem korrelálnak, nem egyeznek meg az életben való beválással, vagyis általában nem az eminensekből válnak a legsikeresebb emberek! Az életben való boldogulás és eredményesség másfajta képességeket követel, mint amilyeneket az iskola. (……..) 82%-ban (!) az más tényezőkön múlik, legnagyobbrészt az érzelmi intelligencián, s az ebből fakadó szociális készségeken.””**

És nem bírom ki, még egy könyvből szeretnék megosztani egy megfontolandó gondolatot:

„Egy ország iskolarendszerét is meghatározza, hogy mi a cél: megtanítani a gyerekeket kritikusan, a változó világnak megfelelően rugalmasan és kreatívan gondolkodni, vagy lejárt szavatosságú, esetleg az életkoruk befogadóképességét meghaladó ismeretekkel tömni tele a tanulók fejét.”

Kepes András egyik sikerkönyvében írja a fentieket és ő maga is él egy idézettel a témában, amely Freund Tamás nemzetközileg elismert agykutatótól származik, így szól:

„Azt vallom, hogy a középiskolában nem az a fontos, hogy a diákoknak megtanítsák az egyetemi anyagot, hanem hogy érzelemgazdaggá, kiegyensúlyozottá, emberséges emberré neveljék őket.”***

A tudás, amit nem felejtünk el

Ezt a tananyag dömpinget már az általános iskolában is tapasztalom, meglehetősen lehangoló. Mégsem az a célom, hogy lebeszéljem a gyerekeket a tanulásról vagy a szülőket arról, hogy taníttassák a csemetéjüket.

Csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy létezik egy olyan fajta tudás is, amit viszont soha az életben nem felejt el a gyerek, pontosabban: erre fog épülni az egész élete!

Ez pedig az EQ és a vele való törődés: a sokat emlegetett szociális készségek fejlesztése, a gyermekben meglévő erősségek kiaknázása, az önismeret, az egészséges énkép kialakítása, a hatékony kommunikáció begyakorlása, a kritikus gondolkodásra való nevelés és még folytathatnám a sort…

Erős ház szilárd alapok nélkül?

Tanárként tapasztalom, hogy nálunk az EQ fejlesztése a fiatalok számára szinte ismeretlen, a jelenlegi oktatási rendszer erre alkalmatlan (természetesen akadnak próbálkozások, kivételek, amelyek csak erősítik a szabályt…). Ezzel csak az a nagy gond, hogy a gyermek nem kapja meg időben azt, amire valójában szüksége lenne; felnőtt korban pedig nem pótolható, maximum javítgatható ilyen-olyan tréningen, de sosem lesz az igazi.

Gondos szülőként sejtjük, hogy „csinálni” kellene valamit a gyerekkel, de nem tudjuk pontosan, hogy mit. A biztonság kedvéért beíratjuk külön matekra, angolra, valami sportra, zenére, és a jó ég tudja, még mire. Naponta hallom a gyerekektől, hogy miféle elfoglaltságaik vannak, amelyeknek egy részét nem szeretik, csak otthon a békesség kedvéért nem vallják be.

Talán érdemes átgondolni, hogy ha egy különóra helyett magát a gyereket összességében erősítenénk, hosszú távon nagyobb hasznát venné. A stabil, kiegyensúlyozott személyiség adja majd azt az „alapot”, amelyre felépíthetik magukat, a jövőjüket, a biztonságukat, a „házukat”. Gondos szülőként ebben érdemes támogatnunk őket.

És egyébként láttak már erős házat szilárd alapok nélkül?

*S. Neale., Lisa Spenser-Arnell, Liz Wilson: Érzelmi intelligencia coaching; Oktker-Nodus Kiadó Kft. 2015; 12. oldal

**Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság, Kulcslyuk Kiadó 2011., 106. oldal

***Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós, Libri Kiadó 2020, 101. oldal

Az érzelmi intelligencia – mire jó ez a gyermekemnek? 1. rész

Az érzelmi intelligencia – mire jó ez a gyermekemnek? 1. rész

Tanítványaim szülei közül többen is jelezték, hogy bár hallottak már az érzelmi intelligencia (továbbiakban EQ) fontosságáról, de valahogy nem tiszta, hogy mit is jelent ez és mire jó, ha a gyermeküknél ez fejlődik.

Néhány gondolatban megpróbálom összefoglalni a lényeget. Ha valakinek fejlett az EQ-ja, akkor az képes a saját és mások érzelmeinek felismerésére, megértésére és kezelésére.

Ez nálam a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyerekek az érzelmeik leplezése helyett megtanulják felvállalni azokat és igyekszünk kezdeni vele valamit. Ha pl. egy kisdiák nagyon dühös valami (sokszor inkább valaki😊) miatt, akkor kiderítjük az okát, beszélünk róla, megértjük és közösen kitaláljuk a kezelés módját. Ha a megoldás együttműködés útján születik meg, akkor jó esély van rá, hogy az tetszeni fog és a gyereknek ez már egy olyan pozitív minta, amelyet legközelebb is elő lehet venni, ha ismét összekapnának valamin.

A gyerekek kamasz korban egész nap működtetik az antennáikat, gyűjtögetik a különféle hozzáállásokat (attitűdöket) az őket körülvevő dolgokhoz, a velük kapcsolatban lévő emberekhez és helyzetekhez. Ezeket a mintákat többnyire a szüleiktől, tanáraiktól vagy a kortársaiktól szerzik be. Felnőttként tehát nagy a felelősség rajtunk, hogy mit adunk át, hiszen azzal fognak később gazdálkodni. A cél, hogy minél több jó hozzáállást, jó mintát mutassunk, ezekre érzelmileg helyesen tudjanak reagálni, épüljenek be a személyiségükbe, értsék azokat, jókor, jó helyen vegyék elő.  Ezt az „orsisuliban” gyakoroljuk, hogy később felnőttként a magánéletben és a munkahelyen is kamatoztatni lehessen.

Az EQ fejlesztése tehát segíti a hasznos minták elsajátítását vagy éppen a károsak elkerülését, az érzelmek megfelelő kezelését, hogy beépülve a személyiségjegyekbe a gyermek önálló, saját életének menedzselésében,  a másokkal való kapcsolataiban jelenjen meg. Csak néhány példa, hogy mit eredményez: pozitív hozzáállás a dolgokhoz, kevésbé stresszes élet, belső béke, jobb beleérző képesség, nyitottság, rugalmasság, hatékonyabb kommunikáció, jobb lehetőség a munkaerőpiacon, egészséges önbizalom, magabiztosság.

Írok egy-két példát, hogy mire gondolok, amikor a „hozzáállás”-t emlegetem:

Nagyon nem mindegy, hogy milyen választ kap Anya a vacsoraasztalnál, amikor megkérdezi, hogy ízlett-e a rakott krumpli:

„Ettem már jobbat is.”

vagy az a válasz, hogy:

„Köszönöm, finom volt, majdnem olyan klassz, mint amikor a szülinapomra főzted.”

A kritika megfogalmazásánál erős különbség van a két hozzáállás között, így a szülő-gyerek kapcsolatot is eltérően alakítja.

De az sem mindegy, hogy ha a Gyerek hoz egy elégtelent matekból, akkor szülőként mit mondunk:

„Kisfiam, apád se volt jó matekból, én se, mitől lennél te zseni?”

Akkor a „kisfiam” elkönyveli, hogy ez családi átok, nem képes többre, csak legyen meg a kettes, aztán kész. Úgy fog hozzáállni a matekhoz, hogy arról ő nem tehet, és sajnos más dolgoknál is gondolhatja majd ezt…

Vagy azt mondjuk:

„Kisfiam, mostantól nincs telefon, TV, internet, barátok, amíg azt a nyavalyás matekot ki nem javítod! Ezt a szégyent!”

Akkor a gyerek még jobban fogja utálni a matekot, mivel emiatt vonnak meg tőle minden földi jót, a matekhoz való hozzáállás pocsék, negatív lesz. És előfordulhat, hogy máshoz is.

Ha azonban azt mondjuk:

„Kisfiam, az egyesnek nem örülök, de tudom, hogy te sem, ezért találjuk ki, hogy mi segítene abban, hogy jobb legyél matekból. Hidd el, ha egy kicsit ráfekszel, simán menni fog!”

Akkor a gyerek látja, hogy a szülei nem harapták le a fejét és hogy örömet tud szerezni azzal, ha javít a matekon, ezért együttműködik. Lehet, hogy nem fogja imádni, de a hozzáállása pozitív lesz: a dolgok néha elromlanak, de megjavíthatók és nincs itt a világvége.

Közben rájöttem, hogy nem sikerült röviden írnom, és lemaradt pár gondolat, így legközelebb folytatom😊. Addig is jó minta-átadást kívánok!

Call Now Button